Írd ki, írd ki, írd ki,
belül zakatol a vonat!
nyírd ki, nyírd ki, nyírd ki,
a félős alteregódat!
Lépj ki, lépj ki, lépj ki,
ne féltsd az újtól magad!
Törj ki, törj ki, törj ki,
az Ég nyílt teret ad, szabad!
Írd ki, írd ki, írd ki,
belül zakatol a vonat!
nyírd ki, nyírd ki, nyírd ki,
a félős alteregódat!
Lépj ki, lépj ki, lépj ki,
ne féltsd az újtól magad!
Törj ki, törj ki, törj ki,
az Ég nyílt teret ad, szabad!
Álmomban látást
láttam
napraforgómezőn
jártam.
Anyámat láttam,
ahogy görnyedezett.
Karjaival nekünk
örömet
szerzett.
Megemlékeztem
róla,
hogy értünk mennyi
jót tett.
Panaszkodott,
de szíve mégis
értünk vérzett.
Köszönöm, Anyukám,
a sok imát,
könnyet,
az átvirrasztott
éjszakákat,
a könnyes
lepedőket.
Adjon az Isten
neked
érte örökké
tartó örömet,
vidám kacagást,
és a boldog jövőbe
haladást!
Erősítse meg
karod,
és a jóban
akaratod!
Vidámítsa
szíved,
hogy a nehéz legyen
könnyed!
Bízz Benne
mindenkor,
imád csak hittel
szóljon,
s bizony, meglesz
mindaz,
amit Tőle kér
az igaz!
Az áprilisi hóesésben
meghidegült a lehelet.
Összekucorogtak az emberek
kupacba, mint a kisegerek.
Szóval, vágyták a meleget.
A mosolyt, az öleléseket.
Nem csak az emoji szíveket.
Valami mást, valami teljeset.
Kuncogtak belül…
Vagy sírtak tán?
Nehéz az álarcok
napi látványán
át ezt meglátni.
De legbelül, ott,
ahol még a vér robog -
(nagyon nagyon) vágytak szeretni.
Halálod árán életet nyertem.
Lehet, hogy ebben semmi új sincs nekem,
csak a mélyre ható gondolat:
valóm a Te valódból fakad.